2004-ben 3 hónapot töltöttem Nepálban, ahol önkéntes tanárként segítettem egy nagyon szegény kis iskolában. Az alábbiakban az ottani tapasztalataimról fogok ezen az oldalon írni azzal a céllal, hogy esetleg másoknak is kedvet csinálok, hogy ilyen módon ismerjenek meg egy másik országot, melynek során önzetlen segítségükkel egy kicsit hozzájárulhatnak egy elmaradott ország fejlődéséhez is.
- Nóri-

2004 szeptemberében Nepálba utaztam, hogy ott önkéntes munkát végezzek egy civil szervezetnél. Ez így első hallásra kicsit meredeken hangozhat, de ha elmondom, mi vezetett el ehhez, talán érthetőbb lesz.
Abban az évben februárban jártam először Nepálban turistaként, és 8 napot töltöttem ott. Ez meglehetősen rövid időnek tűnhet, ahhoz képest, hogy milyen élményekben volt részem.

Mintha csak álmodtam volna az egészet, olyan volt az egész. Ámulatba ejtett az ottani emberek kedvessége, lelki békéje és higgadtsága, amely könnyen átragadt miránk is. Nagyon sokkoló volt viszont az a szegényes környezet és életminőség, amelyben az átlagemberek élnek. Őszintén csodáltam, hogy mindezek ellenére milyen alázattal és megbékéléssel fogadják el a sorsukat és élik életüket. A látottak arra indítottak, hogy átgondoljam magamban a saját életemet és hogy addig mit tartottam fontosnak. Óriási pozitív energiával feltöltötten érkeztem haza.
Minden vágyam az volt, hogy hosszabb időt is eltölthessek Nepálban újra. Nem tűnt reálisnak, hogy ezt megvalósíthatom, mivel itthon a munkám kötött és persze a pénz szűke. Hetekig-hónapokig 'lébecolni' külföldön, ezt nem engedhettem meg magamnak és nem is erre vágytam.

Aztán jött az ötlet nem is tudom, honnan: önkéntesnek kimenni!
Ideális megoldásnak látszott: igaz, hogy önkéntesmunkáért nem jár fizetés, de általában szállás és ellátás igen, amivel lehet kicsit spórolni. Plusz még hasznossá is tehetem magam, amúgy is régóta motoszkált a fejemben, hogyan tudnék tenni valamit a fejlődő, szegény országokért. Rávetettem magam a világhálóra és napokig böngésztem ilyen lehetőségek után. Találtam is bőven: nagyon sok szervezet, alapítvány keres külföldi önkénteseket Nepálba a legkülönbözőbb területekre. Leggyakrabban valamilyen szociális tevénységhez várnak segítőket: iskolában tanítani (főleg angolt), árvaházakba gyermeknevelőket, kórházi kisegítőket, ápolókat, medikusokat, vagy szociális munkásokat pl. nők oktatására, hátrányos helyzetű gyerekekkel való foglalkozásra stb.

Emailben több nepáli szervezetnél érdeklődtem, aztán végül kiválasztottam a legszimpatikusabbnak tűnő lehetőséget. A neheze csak ezután következett: meg kellett arról győznöm a munkahelyemet és a családomat, hogy "miért kell nekem egyedül egy ilyen ... helyre mennem" és "normális vagyok-e". Miután megkaptam a 4 hónap fizetésnélküli szabit és mindenki beletörődött, hogy tényleg elmegyek Nepálba, szeptember 16-án útnak indultam.
A fogadó szervezet, akiknél végeztem az önkéntesmunkát nagyon rugalmas volt. Kértem őket, hogy az érkezésem után még 1-2 hetet pihenéssel, 'akklimatizációval' tölthessem, mielőtt elkezdeném a munkát. Néhány nap múlva azonban már ráuntam, hogy egymagamban uristáskodjak Katmanduban. A szervezet egyik vezetőjének, Bhadrinak a lakásába költöztem, ahol volt már két külföldi önkéntes: egy olasz fiú és egy osztrák lány. A lány néhány nap múlva indult haza, 3 hónapot töltött ott, és nagyon sokat mesélt az élményeiről. Ő több helyen is dolgozott, vidéki kis faluban tanított és egy katmandui árvaházban is volt gyerekfelügyelő.
Én is legszívesebben egy árvaházban dolgoztam volna. Azonban Bhadri egy kis iskolát ajánlott nekem Patanban, ahová hátrányos helyzetű gyerekek jártak. Elmondta, hogy a 'pricipal lady' valami távoli rokona és nagyon kedves és borzasztóan örülnének, ha jönne hozzájuk egy külföldi önkéntes tanár. Nem volt ellenemre a dolog, elfogadtam. Örültem, hogy nem maradok Katmandu zsúfolt belső negyedeiben.

Forrás: Welcome 2 Nepal