Az iskolalátogatás után Bhadri elvitt a fogadó családomhoz, akiknél laktam. Szerencsére az iskolától csak egy negyedóra járásra laktak, Patan egyik előkelő negyedében. Az igazi meglepetés akkor fogadott, amikor beléptünk a többemeletes családi házukba. Álmomban sem gondoltam, hogy egy olyan helyen fogok lakni Nepálban, amely még a saját otthonomál is különb. Lelkiekben felkészültem mindenre, hogy nem lesz fürdőszoba, rendes wc, melegvíz, puha ágy. Tisztában voltam azzal, hogy a nepáli életszínvonal messze alatta van a mienkének, de erre tényleg nem számítottam.
A családban két fiú volt, de csak az egyik volt otthon édesanyjával, a másik bentlakásos iskolában tanult. Az apa a brit hadseregben szolgált külföldön, így már érthető lett számomra, miből telt nekik ilyen szép otthonra. A nagyobbik fiú is akkor a brit hadsereg felvételiére készült. (Azóta megtudtam róla, hogy felvették és Angliában van kiképzésen) Az anyuka otthon volt egész nap.

A munkát csak pár nap múlva kezdtem meg, mivel sztrájk volt, ami akkoriban elég gyakran előfordult Nepálban. Ilyenkor az iskolákban sem volt tanítás. Az első nap nagyon szokatlan volt számomra. Az iskolában a tanítás 10 órakor kezdődött mindennap, szombat kivételével, akkor nem volt tanítás. Tanítás előtt 9.45-re mindenkinek ott kellett gyülekezni az udvaron, és katonás sorokba felállni osztályonként. Aztán kezdődött a reggeli torna, amelyet a legnagyobb fiú vezényelt le, aki a többiek előtt állt kint. Utána nepáliul és angolul is elmondták az iskolai 'himnuszt', ami nagyjából arról szólt, hogy 'jól fogok tanulni, engedelmeskedem a tanáraimnak, a lehető legjobbat hozom ki magamból' stb. Ezután az egyik tanárnő beszélt a gyerekekhez nepáliul, majd sorban elvonult mindenki a saját osztályába. Mindenkin az iskola egyenruhája volt, ez egész Nepálban szokás, minden iskolának más színű egyenruhája és jelvénye van, még a legszegényebbek is ebben járnak suliba. És minden gyerek nyakában ott lógott a diákigazolványa.

Forrás: Welcome 2 Nepal