Április 18.

A délelőtt nagy részét a külföldiek számára javasolt szupermarket helyének feltalálásával töltöttük. Eközben kiderült, hogy Katmanduban trolibusz is jár, sőt közlekedési lámpás csomópontok is léteznek. A boltot megleltük, de a péntek itt afféle pihenőnap így sokra nem mentünk a felfedezésünkkel.

Ám mintegy tévelygésünk hasznos melléktermékeként belebotlottunk a Bagmati partján található Kalmochan templomba, ami a nagyhatalmú Dzsang Bahadur Rána emlékére épült. A miniszterelnök tigrisvadászaton lelte halálát. Persze élete sem volt unalmas láblógatás. 1846. és 1877. között volt az ország miniszterelnöke. Egy 1841-ben kezdődő "örökösödési háborúban" a törvényes utód mellé állva végül is a királyság érdekeit védte, emellett azonban olyan pozícióra tett szert az államgépezet élén ami kezében összpontosította a végrehajtó hatalmat. Ellenfeleivel meglehetősen kíméletlenül leszámolt. Időnként személyesen. Családja több mint száz éven át uralta Nepált hivatalosan "csak" miniszterelnökként. Ezt a hatalmat elfogadtatta kora legjelentősebb nagyhatalmával Angliával is. Még Victoria királynő is kedvelte, bár ebben állítólag nem kis szerepet játszottak a gazdag ajándékok és az indiai rendfenntartásban is felhasználható gurka hadsereg. Halála után feleségei - 3 volt neki - önként követték a halotti máglyára, ami azért érdekes mert ő volt az aki betiltotta Nepálba az özvegyégetés (szati) vallási törvényét. A mogul stílusú emléktemplom-együttes indiai és tibeti hatást is hordoz. Napjainkban kissé elhanyagolt, de mindenképpen érdemes arra, hogy egy kis időt épületei között töltsünk.

Ezután még teszünk egy rövid kitérőt Pátan legrégebbi - 1392-ben épített - 5 szintes, pagoda-stílusban épült templomához, majd vére megérkezünk a pátani Durbar Square-re. A katmandui sem csúnya de nekem ez jobban tetszik. Tizenegy remekbe faragott templom őrzi a régi mesterek keze munkáját. Ha lenne időnk ez az egyetlen tér legalább egy hetet érdemelne. Vallási, történelmi, művészeti emlékek szétválaszthatatlan egységben kelletik gyönyörű önmagukat. Állunk és nézünk, persze fényképezünk is. Ennek ellenére érezzük, ennek a gazdagságnak csak töredékét tudjuk megőrizni emlékeinkben, de így is csodálatos.