Április 19.

A lépcső tetején egy aranyozott villám-köteg fogad bennünket és előttünk a stupa. Körös-körül hindu és buddhista zarándokok. Hosszú sorok várnak arra, hogy áldozatot mutathassanak be. Pörögnek az imamalmok, égnek az áldozati tüzek, több mázsa áldozati rizs röpköd a levegőben (a termékenység szimbóluma), füst és tömjén illat. Sajnos töredékét sem tudjuk annak ami ahhoz kellene, hogy értsük is mi történik körülöttünk. De ottlétünk még így is nagy élmény. Érdekes a vallás és az üzlet látható keveredése. A hívők áhítata és a takarító személyzet szenvtelen sepregetése közötti ellentét. A turisták érdeklődő ámélkodása és a vallásos embereknek a hely iránti tisztelete. Minden szempontból értékes találkozás volt ez Katmandu egyik legnevezetesebb helyével. Lefelé lépdelve összeismerkedünk a komplexum másik nevének képviselőivel is - tudniillik Majom-templomként is szerepel az útleírásokban - de most csak kis számban mutatkoznak.

Elindulunk megkeresni a Természettudományi Múzeumot. Csak félig járunk sikerrel. Megtaláljuk, de éppen építkeznek benne. Így aztán visszafordulunk a belváros felé. Ám előtte bepillantunk egy külváros életébe. Kopottabb és szegényesebb mint a szállodánk körüli nyüzsgés. Nincsenek éttermek, fényes üzletek, látszik, hogy itt nem nagyon jár idegen. A boltokban a helyi igényeknek megfelelő választék és a házak díszítése is szegényes. Az elődök sem lehettek gazdagabbak.

Lassan beérünk a Durbar Square szélére. Jegyet váltunk a régi királyi palotába és ismerkedni kezdünk a nagy tiszteletnek örvendő királyi családdal. A kiállítás nem túl érdekfeszítő de a fenségekről valóban elég sokat megtudunk. Számunkra nyilván kevésbé érdekfeszítő amikor az ország első embere tigrist lő, verset ír, bélyeget gyűjt vagy cukorgyárat avat, de talán a nepáliak ezt értékelik. Még az itt látható töménységben is.

A tematikai és szakmai problémák ellenére is nyilvánvaló az a tény, amit a kiállítás is sugallni szeretne, hogy a nagy műveltségű és igen sokoldalú királyok tudásukat és lehetőségeiket a nép szolgálatába állították. Ez a kép az újkori Nepál utolsó évtizedeiben feltétlenül igaz. Még akkor is ha a kiállítás unalmas. A tárlókon kívül az épületet is megszemlélhetjük menetközben. A lecsupaszított falak nyilván nem tükrözik azt a pompát ami az épület sajátja volt valaha, de még ezzel együtt is szerényebb lehetett mint akár a magyar megfelelője.

Főleg az épület belsejében látszik, hogy egy szegény országban a király is szerényebben élt. Ami itt is figyelemreméltóan szép az az igényes famunkák tömege.