|
VII. rész
2010.05.01. 22:56
Április 23.
Reggel hatkor kidugjuk az orrunkat a szabadba. Az eső elvonult. Egy alapos reggeli után követjük példáját. Mire Syangba érünk a reggeli hűvösséget felváltja az erős napsütés. Versenyt izzadunk az elmaradhatatlan öszvérekkel és csodáljuk a mellettünk elhaladó teherhordókat, akik ugyan szintén izzadnak, csakhogy a mi hátunkon lévő 15 kilónak a többszörösét viszik. Egy bögre forró citromos tea erejéig letelepszünk a menetrendszerűen érkező függőhíd mellett hívogató teaházba és miközben a kellemes nedüt kortyoljuk, irigykedve nézzük a háziasszony kisgyerekét aki élvezettel pancsol a számára odarakott lavórban.
A következő útszakasz kellemetlen meglepetést tartogat. Jagat falut a térkép kb. 5,5 km-re jelölte, de legalább nyolcat megyünk mire elérjük. Ráadásul az út nagyjából 200 méteres amplitúdójú szinusz-hullám formáját veszi fel. Jól esik az ebéd és a pihenő. Sajnos az ételek itt csípősebbre sikerültek a szokványosnál. Ezért aztán - emlékeim szerint egyedül itt - nem ettem meg az egész adagot. Feltehetőleg nemcsak nekem volt sok a fűszerezés, mert néhány száz méter után Mihály lemaradt. A folyó túlpartjáról visszanézve megértő tekintettel szemléltük hősi küzdelmét, melynek során egy fenéknyi csendes zugot keresett a meredek hegyoldalban a karavánút mellett.
Hiába no, a nyilvános WC-k területén Nepálnak még van behozni valója. Miután barátunk megnyugtatta zaklatott bélműködését ismét lendületesen haladunk. A folyóvölgy itt már nagyon meredek. Az utat nem ritkán a függőleges sziklába vájták. Körülöttünk egyre gyakrabban susog a bambusz. Nincs köztük idős példány. Talán korábban erdőtűz lehetett itt. Mással nem nagyon magyarázható az egyöntetű állomány. Rójuk a hepehupákat és bizony fáradunk. Tal előtt egy impozáns vízesésben gyönyörködhetünk. Egy mély szurdokvölgyben tajtékzik a víz, majd beömlik a Marsiandiba. Az útleírásból tudjuk, hogy a mi folyónk is valami hasonló tüneményt produkál néhány száz méterrel odébb, de a zuhatag megközelíthetetlen. Nem is nagyon erőltetjük a dolgot.
Fölkapaszkodunk az utolsó emelkedőn és kitárul előttünk a hajdan volt tómeder. (Tal=tó.) A lapos terep, a finom üledék áldás az ittlakóknak. Közel-távol a legalkalmasabb hely a mezőgazdaságnak. A taliak élnek is a lehetőséggel. Még egy valódi fóliasátrat is felfedeztünk az egyik tüskés bozóttal védett teraszon.
A falu "hivatalos" bejáratát egy kövekből rakott kapu jelzi, tetején egy fehér, egy fekete és egy vörös csorten díszlik. A vezetőnk azt mondja, hogy ez a daramszala. A kapuba imamalmokat építettek be. A távozó még elrebeghetett egy fohászt, az érkező pedig megköszönhette az isteneknek a segítséget.
Kimondottan kedves település. Csinos épületek. Szinte mindegyik vendégfogadó. Mi az Annapurna Gesthaus-ban éjszakázunk, de előtte beütjük az e napra eső rendőrségi pecsétet a túristaengedélyünkbe és így nyugodt lelkiismerettel fogyasztjuk el a vacsorát.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum