Április 24.

A betevő sajtos omlett és tea után búcsúzunk Taltól. A reggeli fényben is megcsodálom a falu fölött lévő kis vízesést. A komor sziklafalra mintha könnyű csipkefátylat borítottak volna, hét-nyolc ágra szakadva permetezik alá egy patak.

Ahol a hajdani tó alámosta a sziklát most hosszan elnyúló barlangszerű mélyedés húzódik. Bivalyistálló és a kecskék menedéke rossz idő esetén.

Bár az emberi lelemény kihasznál minden talpalatnyi földet, ahogy szűkül a völgy úgy maradnak el a szépen művelt burgonya és kukoricaföldek.

Felfedezünk egy térkép által nem jelzett hidat. Kicsit csodálkozunk az útvonal módosításon, de átmegyünk. A régi út nyilván az esőzések áldozata lett. Dharapaniról semmilyen emléket nem őrzök, pedig hivatalos pecsét bizonyítja, hogy ott jártam, Bagarchap viszont élénken megmaradt bennem. A bejárat után, a völgy közepén magányos sziklaszál. Dögkeselyűk fészkelnek rajta. Nagyon hasznos madár de annak, hogy itt tartósan megtelepedett szomorú oka van. Néhány lépéssel odébb két kis emlékmű. Két kanadai fiatalember neve van rávésve, akik '95-ben itt haltak meg - és rajtuk kívül még 300 helybéli. A fél falu. Rájuk omlott a szomszéd hegyoldal.

Ám róluk nem szólnak a réztáblákon. Talán csak a keselyűk tartják fejükben a nagy lakoma emlékét.

A megmaradt házak között néhol szobányi kőtömbök. Nem egy vidám hely. Harynak az egyik barátja is itt halt meg. Kölcsön kéri a fényképezőgépünket és körbejárja a falut. Addig mi jobb híján megebédelünk.

A felvégen ritka jövevénnyel találkozunk. Hamisítatlan fűrészüzem, igazi ipartelep. Kicsit odébb egy ima automatába botlunk. Ez nem más mint egy vízimalmocska ami egy imamalmot forgat. Órányi járásra onnan pazar zuhatag-sorozat dübörög mellettünk. Egyedüli szívfájdalmunk, hogy szép fényképeket csak a folyó túlpartjáról lehetne csinálni róla. Megint letérünk a térkép által jelzett útról, de ezzel megtakarítunk legalább 200 méter emelkedőt, így cseppet sem haragszunk. (A vezetőnek is lehetnek előnyei.) Átvágunk néhány friss hegyomláson és szép fenyvesek közt érünk Latemarangba. A természet jóvoltából forró fürdőt veszünk. A folyópart sziklafalából bővizű források fakadnak. Az egyik legalább 40-45C fokos. Enyhén vasas vizét kis fürdőmedencébe üríti. Engedünk a csábításnak és az esti szürkületben pancsolunk egy nagyot. Tőlünk három méterre ott rohan a folyó és finom vésőjével símára csiszolja az ide görgetett köveket. Hófehér, zöld és barna, pöttyös és csíkos műremekek a körömnyi tigrisszemtől az embernyi absztrakt szoborig. Szépek. Jól éreztem magam az őselem karjai közt.

De hát minden jónak vége szakad egyszer. Véget vetünk a hedonászásnak (lásd még élvezetek halmozása) és fellépdelünk a szállásunkhoz. Berámolunk a pocakba egy-egy méretes gombás pizzát, elsősegélyben részesítjük a fogadós leányát, aki vigyázatlanul orra bukott a sötétben, aztán nyugovóra térünk.