Április 28.

Ébredés, reggeli, indulás. Szűk 10 km és 180 m emelkedés (ez utóbbi persze az út himbálódzása miatt jócskán több). Ez a mai feladat. Óvatosak vagyunk nem kell sietni. Körülöttünk hosszú szőrű jakok dacolnak a széllel és szorgosan rágják valami rútul száraz és tüskés sivatagi bokor levelét. Nincs meleg. Fölöttünk kiterjesztett szárnyú óriási madarak köröznek. Himalájai griffek. Jobb mint a dögkeselyű! Aztán leereszkedés a folyóvölgybe - vagy 10 emelet mélység és ráadásul a lift sem működik - majd fölfelé ugyanez. Végül némi botladozás a morénás hegyoldalon és megérkezünk a hágó előtti utolsó lakott helyhez.

Thorung Phedi nem egy világváros, de sokat fejlődött az elmúlt években. Útikönyvünk még azt javasolja, hogy megérkezésünk után azonnal faljuk be a jegyre osztott rizst és teát, utána sürgősen foglaljuk el az első szabad priccset. Ezzel szemben, most, a konyha széles választékkal rendelkezik és az épületkomplexumnak harmadát sem töltik ki a vendégek. A belső udvarok és folyosók labirintusában teszünk néhány tiszteletkört míg megtaláljuk a rendőrséget.

Nincsenek irigylésre méltó helyzetben ha itt beáll a tél. Egy héttel ezelőtt is térdig ért a hó pedig még csak a száraz évszakban vagyunk. Mi lehet itt monszun idején?

Elfoglaljuk a szállásunkat, csomagolunk, pihenünk. Elballagunk a holnapi útszakasz elejére. Ezer méter felfelé és másfélszer annyi lefelé, no és persze a magassággal járó oxigénhiány. Nem lesz egyszerű. Rózsi kiszór minden nélkülözhetőt a zsákjából. Kicsit aggódik mert eddig a szintig nagyjából tudtuk mi vár ránk, de mi lesz ezután?

Megvacsorázunk, veszünk egy-egy liter tartalék vizet (micsoda plusz súly) azután aludni térünk. A vezetőnk hajnali kettőre javasolt indulási ajánlatát egyöntetűen elvetjük. Semmi kedvünk sincs megfagyni.