Május 2.

Reggeli után még kicsit szemlélődünk a főutcán. Lefotózunk pár szép ablakkeretet és szamárhátíves kapuzatot, aztán búcsút intünk a Tukuche brandy hazájának.

Ha már az alkoholnál tartunk, meg kell említeni, hogy a nepáliak ebben a tekintetben csaknem " analfabéták", igény sem nagyon van rá, a saját kínálat még tán a keresletnél is szűkebb. Itt a környéken gyártanak egy sajátságos metódussal készülő, rendkívül gyenge "pálinkát", és létezik még a "serpa sör" elnevezésű csoda is, de ezt nem mertük megkóstolni, bár állítólag iható. A bor fogalmát egyáltalán nem ismerik, pedig délen sok szőlő terem. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az ázsiai népek nagyon rossz hatásfokkal bontják le az alkoholt így kis mennyiség is látványos változást eredményez a kedélyállapotukban.)

Thukuche után ismét visszaereszkedünk a Kali Gandaki medrébe, aztán inkább csak a jobb parton folytatjuk utunkat. Larjung előtt szinte mediterrán vidéken érezzük magunkat.

Fehér sziklák, víz, a meredek hegyoldalban zöld fenyvesek, a túlparton pedig elővillannak a Nilgiri csúcsai. A parton komoly vízterelő kőgátak, sarkantyúk és frissen telepített ártéri erdősáv. Az első házak Kagbenit idézik. Az utat kapuként állják el a fedett utcarészletek. Beljebb érve ez a stílus eltűnik. Lényegesen szegényebb közösség ez mint az előző, de a fedett csatornák itt is tartják magukat.

Utat engedünk egy bivalycsordának, majd pallókból épített hidacskákon átkelünk a számtalan ágra szakadt folyón. A bal parton érdekes település. Hatalmas kéregkunyhók hosszú sora, közvetlenül a vízparton. Mintha 8-10 birkahodály lenne idetelepítve, de Hary azt mondja ez egy falu. Ám sehol egy templom, sehol egy teázó. Amolyan ideiglenes baraktábor jellege van a dolognak.

Sűrű öszvérforgalom mellett megyünk tovább, aztán Rózsiék elvesznek. Már éppen elindulnék megkeresni Őket, de szerencsére feltűnnek a hegyoldalban. Lemaradtak, aztán egy függőhíd csábításának engedve visszatértek a másik oldalra. De még időben ráébredtek, hogy ez nem a megfelelő útirány és így némi késéssel ugyan, de befutottak.

Megint néhány kilométer mederben botorkálás következi, aztán végleg kikapaszkodunk belőle. Egy irdatlan kövek közé épült falvacskába érkezünk. Az utat is hatalmas kőlapok borítják. A hangulatos házakat elhagyva Kalopani első épületeiről süt az idegenség. Stílusában, és főleg kék bádoggal fedett tetőivel egyáltalán nem illeszkednek környezetükbe. Itt nyilván valamilyen segélyprogram működik gondoltuk bölcsen és nem is tévedtünk. Az egyébként önmagukban nem csúnya épületek adnak otthont a körzet egyik legfontosabb intézményének. Mezőgazdasági (fő)iskola működik bennük.

Kalopani hosszan elhúzódó, kertvárosszerű település. A rendőrposzt akkurátus és szigorú. Az előírások pontos betartásának Hary látja kárát, mivel az eddig kissé slamposan vezetett dokumentációt rendbe rakatják vele. Szemerkélő esőben indulunk tovább. Nemsokára azonban eldurvulnak a dolgok és komoly jégeső kezd kopogni rajtunk. Meghúzódunk egy kis fenyvesben. Félórás ácsorgás után Ray beér bennünket és arra bíztat szaladjunk pár száz métert. Követjük és meghúzzuk magunkat egy magányos házacskában. Teát kapunk, mi pedig keksszel, dióval és mazsolával kínáljuk a háziakat. Főleg a három kisgyerek majszolja szorgosan a nem várt csemegéket. Az eső által összehozott anyukák kölcsönösen bemutatják családjukat. A gyerek itt tekintélyt kölcsönöz. Van is belőle sok. Aki azonban fel is akar cseperedni annak komoly próbákat kell kiállnia. A középső kisfiú annyira hurutos, hogy nálunk már a kórházat fontolgatnák vele kapcsolatban, de itt tán még egy ápolónő sem látta. A kicsi is beteg. Állandóan fölsír. Éjszaka sem aludt - mondják. Dacára minden veszélynek az ifjúság normális viselete - derékon alul - a csupasz bőre. Nem csoda hát, hogy a 12 fok körüli hőmérsékletben sorra fáznak meg. Kétéves kora előtt minden harmadik-negyedik gyerek meghal.

Egy szembejövő sorstárs két órányira mondja Danát. Lezúgunk a lejtőn mint a lavina. Néha ijedten hőkölünk vissza ha a kanyar után a várt lépcsősor helyett szakadékkal találkozunk. Hamarosan egy brahmin faluba érkezünk. A fékörös záródású házvégek eltéveszthetetlenül jelzik a népcsoportot. Itt valóban ki van írva, hogy Dana 2 óra. Ám újabb fél órára innen találkozunk egy másik kiírással, ami tudatja, hogy Dana már csak alig 3 órányira van innen. Ez kissé elbizonytalanít bennünket, de megyünk rendületlenül. Beérünk egy asszonyokból álló csoportot. Hátukon kazalnyi fa. Csöndesen mezitlábalnak a köves, pocsolyás úton. Valamelyikük háncskötele elszakadt. Most ott tétovázik a szétesett kupac mellett. Dana előtt ismét visszatérünk a Kali Gandaki mellé, csakhogy most a meder nagyon összeszűkül.

Úgy fortyog benne a víz, hogy Belzebúb üstjei is megirigyelhetnék. Ha ide beleesik valaki az halott ember. Mivel mi még sok érdekeset szeretnénk látni gondosan kerüljük a kényes helyzeteket. Szerencsére van hely bőven. Az út szélessége legalább 1 méter. Most. De hogyan mennek itt át monszun idején? A kis híd, ahova érkezünk szinte reszket az alatta leszáguldó víztömeg csapásaitól. A sziklafalban félgömb alakú kimarások. A néhány órája szelíden csordogáló patakocskák most harsogva tomboló zúgókká egyesültek. Pár percig még csodáljuk a rettentő erejű őselemet, aztán szedjük a lábunkat mert az a gonosz Dana csak nem akar meglenni. A hídfőben találunk ugyan néhány házat, de ezzel kapcsolatban csak Rajkin bácsit idézhetnénk. (A fiatalabbak kedvéért: " Valami van, de nem az igazi.)

Falu nincs de néhány érdekességgel azért találkozunk. A Kali Gandakiba igyekvő patak szorgosan kelepelő malmokat hajt. Az egyik mellett fiatal lány meregeti a kukoricát a garatba. Aztán egy virágbaborult kerítéssel találkozunk, és bár gyanakszunk, hogy nem a vöröslő kis szirmok szépsége volt a döntő a telepítésüknél, hanem az ágak tüskéi, azért szép látvány. Rövid ideig megállunk a községi kőbányánál. A kőzetkibukkanás jó minőségű és a természet által előre szabott építőanyagot kínál. Házfalnak, tetőfedő anyagnak egyaránt megfelel. Legfeljebb az igényesek igazítanak a fazonján.

Végre beérünk a várvavárt településre. Már sötétedik, emiatt a házak faragott és feketére pácolt díszeit nem nagyon tudjuk megörökíteni. A hosszan elnyúló házsorok legvégén találunk szállást az egyébként névrokonok által lakott településen. Ez ugyanis egy magar falu. Romantikus, gyertyafényes vacsora következik, mert bár Nepál ezen részén létezik elektromos világítás, de éppen ezért az áramszünet fogalma sem ismeretlen. Végül rendelünk egy-egy fazék meleg vizet, lecsutakoljuk magunkat és fejest ugrunk a hálózsákba.