Május 10.

A chomrungi lépcsősor ebből az irányból is rútul fárasztó. A Nap persze megint hét ágra süt. Izzadunk kegyetlenül. Az emelkedő tetején megállok. Egy kis ing szárítás és pihenő következik. Elővesszük a térképet és megsaccoljuk a következő útszakaszt. Friss erőre kapva beereszkedünk egy szakadékszerű mély völgybe. Az utat néhol kőkerítések állják el, de szerencsére többnyire van rajtuk lépő kő megkönnyítendő az átjutást. Ennek ellenére egy alkalommal sikeresen térítenek el bennünket egy horhosba. A lejtő közepe táján két felé ágazik az út. Az egyik az itt is felszínre bukkanó hőforrásokhoz vezet - sajnos idő hiány miatt ezt kihagytuk - a másik New Bridge-be. Ez utóbbin megyünk tovább. Én kicsit előrébb tartok mint a többiek, de ez az előny hamarosan nagyra nő, mert én csak pár métert megyek egy rossz irányba ők azonban vagy 10 percet ballagnak egy széles lépcsőn, ami remekül meg van építve csak éppen másik faluba vezet. (Én rajzoltam ugyan nyilat arra a jellegtelen kis ösvényre amelyre a bennszülöttek küldtek, ám úgy látszik nem volt nagyon észrevehető.)

A hídnak és a falunak azért hamar a nyomára bukkanunk. Még húsz perc. Egy kis emelkedő egy nagy ereszkedő és a hídfőnél felállított egyik étkezde padjaira rogyhatunk. No, a helyzet nem ennyire válságos, de jól esik leülni. Feltöltjük a kulacsainkat és benevezünk egy adag zöldséges rizsre. Tető van a fejünk felett így aztán rezzenéstelen tekintettel nézzük a hegy belseje fölött már tomboló zivatart. Itt esőcsepp sem pottyan.

A pihenő alatt a fogadós nagy vehemenciával alkuszik a derékaljamra. Az üzlet nem jön létre, bár a gazda "pénz nem számít" felkiáltással tette meg ajánlatát. Igaz, eddig nem volt szükség a kérdéses felszerelési tárgyra, de én már csak azt a konzervatív elvet vallom, hogy az ember a létfeltételeit mindig tartsa magánál.

Ettünk, ittunk, pihentünk, nem volt más hátra indulnunk kellett. A térkép a korábbi napokhoz képest szolid felszíni kilengéseket ígért, de mivel három völgyet is érintenünk kellett csak óvatos bizakodással néztünk a délután elé.

A túloldali hídfőnél egy pöttömke sziget található, még laknak is rajta. Ilyenkor még csak hagyján, de monszun alatt minden ügyességükre szükség lehet a ki-be közlekedéskor. Az ösvény nagyjából vízszintesen halad így egyre magasabbra emelkedünk a folyóhoz képest. A parti bozótosban nem mindig egyértelmű az út, de a szűk, lapos sávon nem lehet nagyon eltévedni. Azután egy meredek kaptató jóvoltából emelkedünk vagy 50 métert és így kikerülve a völgy oldal takarásából megpillantjuk Landrungot. Ott ugyan nem tervezünk megállót ha nem muszáj, de a fejünk fölött egyre sűrűsödő felhők lehet, hogy bekergetnek a fedél alá.

Egyszeriben szántóföldek között találjuk magunkat. A lankásabb lejtőket a folyóig beteraszozták. Néhol már be is van vetve, de elég sok helyen még töretlen a talaj. Ez már - legalábbis nepáli értelemben - jól használható mezőgazdasági vidék. Brahminok lakják. Legalábbis erre utalnak a félköríves házvégek. Diszkréten emelkedünk. A közvetlenül a falu előtt keskeny de mély patakmeder. Aki szerencsésen választ ösvényt annak nem kell lemenni az aljára, mert még időben észreveszi a falusiak által is használt kis hidat. Néhány szembe jövő amerikai fiatal nálunk érdeklődik New Bridge iránt. Megnyugtatjuk őket, hogy néhány órája még meg volt, és csak tartsanak bátran a folyó irányába.

Landrung nem egy barátságos település. Komor és sötét. Nem is túl tiszta. Ám ilyennel találkoztunk másutt is, csakhogy itt az emberek is valahogy mogorvák. Rossz véleményemet nyilván az is erősíti, hogy itt a gyerekek elég agresszívan kéregetnek. Másutt nem fordult elő, hogy csak úgy belenyúlnak az ember zsebébe. Ez persze nem túl megnyerő. A sok szálloda közül is csak egyet találtunk bizalomgerjesztőnek, de egységes volt a véleményünk abban, hogy az eredeti terveknek megfelelően tovább megyünk. Landrung alaposan elterpeszkedik a környéken, így aztán még jócskán kellett bandukolnunk amíg megérkeztünk Tolkába. Itt is rengeteg szálláshely van, de ahogy elnéztük turista alig. Mi is dúskálhattunk a helyben. Más szállóvendég nem volt rajtunk kívül. Fellépkedtünk a korlát nélküli, magas lépcsőkön és elhelyezkedtünk. megrendeltük a vacsorát, lezuhanyoztunk és kezdtünk foglalkozni a gondolattal, hogy másnap már visszatérünk az átkos civilizációba.

Kénytelenek voltunk olyan rég elfelejtett fogalmakra rákérdezni mint buszmegálló, menetrend, sőt az is szóba került, hogy tudomásunk szerint holnap van Buddha születésnapja, s ha ezek a kedves nepáliak valami nagyobb ünnepet kerítenek mellé, még a végén pénz nélkül is maradhatunk, hiszen jeles napok alkalmával a közintézmények zárva vannak. A mi rúpia készletünk viszont erősen leapadt.

A nap végére minden kérdésünkre választ kaptunk, sőt az almás momo receptjére is szert tettünk. Nyugodtan hajtottuk álomra a fejünket, miután a gazda tanácsára a szárítani kitett ruhát is bevittük és az ajtót bereteszeltük. (Esténként járnak erre kevésbé jó emberek is.)