Május 12.

Városnézés, de hogyan? Pokharában elég kevés a látnivaló. Ami van az viszont meglehetősen távol esik a szomszédjától. Szerencsére lehet kerékpárt bérelni (kb. 50 rúpia/nap) és így könnyebben leküzdhetők a kilométerek. A közlekedésre vigyázni kell mert mint említettem az baloldali, de a forgalom nem túl nagy. Az utak azonban többnyire keskenyek. Térképünk és a tegnap esti sétánkon látott fénykép alapján a Denevér-barlang, két templom meg a Pokharai Múzeum lesznek kíváncsiságunk tárgyai.

A barlang kuriózum. Nepálban nem nagyon vannak cseppkőbarlangok és ez ilyen. Sajnos vagy 10 kilométert kell tekerni mire odaérünk. Igaz ebben benne van egy 3 kilométeres " félrelépés" is. (Az utcák elhelyezkedése és a térkép vonalvezetése nem mindenütt egyezik.) Tévelygésünk Mihályt viseli meg legjobban. Ő csak tud biciklizni mi azonban nap mint nap csináljuk is ezt otthon, így nem csoda, hogy a mi gépeink könnyebben gurulnak. A város szélére érve már éppen az eltévedés módozatain kezdünk gondolkodni, amikor a közelben hűsölő társaság egyik tagja megérdeklődi, hogy a barlangot keressük-e. Majd felajánlja azt is, hogy megmutatja. Bizony egyedül nem találtuk volna meg, ugyanis Pokhara ezen nevezetessége egy konyhakertben található. Aláereszkedtünk a sötétségbe. Hamarosan kiderült, hogy elemlámpáink nem tudják bevilágítani a teret így a termek nagyságáról igazi fogalmunk nem alakult ki. Azt érzékeltük, hogy két-három nagyobb - szobányi - csarnok biztosan van benne, de nem túl nagy barlangban vagyunk. Kisebb de érdekes cseppkövekkel, sok denevérrel és őszinte sajnálatomra már néhány szemétkupaccal is találkoztunk bő 20 perces sétánk során. Kiérvén kísérőnk jelezte, hogy 30 dollárra értékeli a számunkra biztosított programcsomagot, mert a japán turisták is ennyit szoktak fizetni érte. Mi értésére adtuk, hogy ha lenne ennyi pénzünk akkor sem adnánk ekkora összeget, mert Magyarország legnagyobb barlangjába - ami mellesleg világhírű és egy kicsit nagyobb - szakszerű idegenvezetéssel több órán keresztül sétálhatnánk szerényebb összegért. Az errefelé szokásos alkudozás után a kapálást is abbahagyó izgatott barlang-tulajdonos és a minket kísérő fiatalember összesen 100 rúpiával lett gazdagabb. A helybéli viszonyokat ismerve ezzel sem voltak alulfizetve.

Visszagurultunk a belvárosba. Ez már kényelmesebb mint fölfelé. A piac labirintusába beérve megtippeljük melyik úton kell menni az első célbavett templom felé, azután kóválygunk egy keveset, de végül megleljük. Nem különösen érdekes, mostanában épülhetett, de biztosan nem előzmény nélkül, mert előtte hatalmas, árnyas fákkal teli kert terpeszkedik. A nagyjából másfél emeletnyi magasságba lépcső vezet fel. Az aljában kegyszer árusok. A Ganésának ajánlott szentély felkeresése ajánlott mindazoknak akik szerencsésen akarnak belefogni valamibe, legyen az utazás, vásárlás vagy családalapítás. Sokan múlatják itt az időt. Mi is csatlakozunk hozzájuk. Körbejárunk aztán leülünk. Nézzük a jövés-menést és csendben falatozunk a kerítés tetején. Barátságos mosollyal megrázzuk a fejünket amikor egy fiatalember felajánlja, hogy lefényképez bennünket. De hát elfogy az ebéd és elfogy a látnivaló is, így hát visszatérünk a jól fűtött aszfaltútra. A másik templomot, meglepő módon, lényegében ott találjuk ahol a térkép jelzi. Csinos kis pagoda. Vörösre festett falak, sötétbarnára pácolt gerendák, színes lámpafüzérrel díszített cseréptető. Járdaszigetként emelkedik ki az útból. A gerendákon az itt hagyományosnak számító vallási díszítés. Mi egyszerű európaiak inkább gondolnánk a Kámaszutra vagy az Illatos kert című művek illusztrációinak. Körbejárjuk és ötleteket gyűjtünk.

Azután mennénk tovább, de két ékes angolsággal beszélő hölgy leszólít bennünket. A nagy utazók biztonságával igazítjuk el őket, majd tovább indulunk múzeum keresőbe. Vagy kétszer elmegyünk mellette, mert a kiírás nem túl látványos és a telek végén húzódik meg az épület. Meglehetősen csüggetegek voltunk már a végén de megtaláltuk, és nagyon jól tettük mert színvonalas, érdekes kiállítást láttunk benne. Lényegében az utunk néprajzi összefoglalóját. Visszaköszöntek a fényes tányér sorokkal hivalkodó gurung konyhák, a félkörívben záródó brahmin házak. A születéstől a halálig láthattuk vallási meg népszokásokat ugyanúgy, mint ahogy a különféle népcsoportok építészetéről és öltözködési hagyományairól is képet kaptunk. Kis makettek, fényképek és egy-egy embernagyságú életkép. Ha arra jársz nézd meg! Érdemes.

További kerekezésre már sem kedvünk sem időnk nem volt, így azután hazafelé indultunk. Útközben volt egy kis afférom a baloldali közlekedés mellett az út jobb oldalára telepített járdasziget körüli körforgalommal, de hála a gyér járműsűrűségnek nagy baj nem történt. Még egy komoly látványosság volt ezen a napon. Valami megmagyarázhatatlan okból napközben - amikor egyébként nem szokott - látszott az Annapurna tömbje. Ha csak ezt a látványt élvezheti a turista néhány órán keresztül, már nem volt itt hiába a pokharai kiruccanása. Meguzsonnáztunk, pihentünk egy sort és hat óra felé lesétáltunk a parti útra. A tó csöndesen pihent mellettünk. Egy benyúló kis félszigeten aprócska szentély húzódik meg szerényen, körülötte kikötött csónakok pihennek. Távolabb egy hatalmas fán kócsagok gyűlnek éjszakai pihenőre. Mintha hófehér gyapot pamacsokkal hintették volna be az ágakat. Ahogy nő a sötétség kiderül milyen romantikus is tud lenni egy áramszünet. Gyertyák és lampionok sokasága bújik elő a házak mélyéről, a gazdagabb szállodák bekapcsolják a generátorokat. Színes lámpák és zene. Lesétálunk a mólóig. A vízparton már alacsonyabb a komfort fokozat, de az emberek kedvesek. Velünk is szívesen szóba elegyednek a hatalmas fejeseket ugró fiatalok, de a házak előtt is megy a traccsparti. Már korom sötét van. Visszaandalgunk a szállodánkba. Vacsorára húsokkal, tojással és mindenféle izgalmas szószokkal körített rizst eszünk. Menta teával és némi sörrel öblítjük le. Ágyikó, alvás.