Május 14.

A takurdvarai Hideaway Hotel tulajdonosa 3 óra óta ismételgeti ezt a műveletet az erre haladó buszokkal. Még jó, hogy nem egy pesszimista típus. Kapunk egy finom gyömbér teát tejjel, aztán megérkezik egy sokat látott UAZ és fölpakoljuk a csomagokat, némi építőanyagot, meg hat embert és nekivágunk a nagyon poros útnak.

A Bardia Nemzeti Parkot 1986-ban alapították, de vendégeket csak kb. hat év óta fogad. Nepál délnyugati részén helyezkedik el 968 km2 területen. Az erdőkkel, mocsarakkal borított területet az Indiából átvándorolt tharuk alakították át művelhető területté. Olyan alapos munkát végeztek, hogy egy idő után már védelem alá kellett helyezni a vidék értékes állat és növényvilágát. A park főként változatos madárvilágáról híres, de találhatók benne látványos nagyvadak is. Elefánt, tigris orrszarvú egyaránt nagyjából 30-40 darab lelhető fel és szép számmal akadnak majmok, medvék, szarvasok.

Több mint 10 km-es poroszkálás után megérkeztünk a kis üdülőfaluba ahol a következő napokat töltöttük. Patics falú házak rizsszalmával fedve, bambusz gerendák. Bent három ágy moszkitóhálóval borítva és gyékényszőnyegek. Nem nagy komfort, de a hőség ellen viszonylag jól véd és ha már nagyon melege van az embernek zuhanyozhat is a közös fürdőhelyiségek valamelyikében. Az udvaron étkezőasztalok napernyővel fedve és egy nagyobb, szellős ebédlő. Virágágyások nyírott sövény, még fű is akad. Összességében kellemes, szép hely. Megreggelizünk azután pótoljuk az éjszakai alvást, majd ebéd. Délután megnézzük a közeli falut. A tharu és desauri nemzetségek lakják. Ez utóbbiak még szellem-hívők és ők a kevésbé művelt társaság. Mindkét népcsoporton látszik az indiai származás. Mások a viseletek, a teherhordási szokások is. Itt például a nők a fejükön hordják a kosarakat, vízhordó edényeket. Megnéztük hogy készülnek a hatalmas rizstartó edények. (Az embernyi tárolókat a napon szárított agyagrétegekből építik föl. Naponta egy arasznyit gyarapszik a magassága. Ha kész, néhány markos legény becipeli a tető alá.) Egyébként csaknem ugyanúgy mint mi a boroshordót - " csapra verik", ha már a fenti nyíláson nem férnek hozzá. A felhalmozott élelmiszer mellett kis házi oltárt láttunk primitív de szép formájú bronz szobrokkal. (Az itt készült diáinkat nézve egy művészettörténetben jártas ismerősünk pedig a rézkor formakincsét emlegette.) A vidék másik jellegzetessége a házak oldalát díszítő agyag domborművek. Szarvasok, rinocérosz, elefánt, emberek és különféle növények kerültek ábrázolásra.

A fal elkészülte után kerül kialakításra az eltervezett műalkotás, ami szinte mindegyik épületen megtalálható. A szebbeket még ki is festik. Fehér, fekete, okkersárga és vörös. A klasszikus természetes festékek. A környező síkság gabonatermő vidék. Most monszun előtt teljesen kopár. A púpos fehér tehenek és a bamba bivalyok alig találnak némi száraz kórót maguknak. Bár víz van a kutakban sehol egy konyhakert. A szállodatulajdonos panaszolta, hogy a több száz kilométerre lévő fővárosból kénytelen a vendégeinek zöldséget és gyümölcsöt hozni. A hagyományok nagyon erősek. Az újat nagyon nehéz bevezetni az élet bármely területén. A most huszas éveikben járó fiatalok már tudják, hogy van világ a falujukon kívül is, de nem nagyon férnek hozzá. Nap mint nap hallhatnak az öt kontinens lakóitól érdekes dolgokat a külföldi történésekről, de legtöbbjüknek a főváros is ismeretlen. Nincs orvos, vegyszerek, nincsenek gépek. Van viszont hatalmas felelősség azzal kapcsolatban, hogy mit vegyenek át a fejlettnek mondott világtól. Még megnézzük az új templomot és hazaballagunk. Az úton jól látszik az eredeti talajszint és a növényzet pusztulása következtében előállt óriási talaj-lehordás. A két szint közötti eltérés egy-másfél méter. Átkelünk egy kiszáradt csatornán. Az alján most néhány kő és bokáig érő por található. Rácsodálkozunk egy csűrszerű épület tetőfedésére majd leporoljuk magunkat, megvacsorázunk és lefekszünk. Holnap már hatkor az erdőben kell lennünk.