Május 15.

Hát a hat óra azért túlzás de nem sokat késtünk. Még be kellett ugrani az park- engedélyekért aztán miénk a világ. Erős fegyveres őrizetet rendeltek mellénk, ami az elöl haladó srácnál egy komolyabb furkósbotot a hátsó fiúnál egy bambusz rudat jelentett. Kiképeztek bennünket erdőjárónak. A legfontosabb tudnivalók: ne kiabálj, ha a vezető megáll te is állj meg, ha fut ne maradj le mögötte. Három állat jelent nagyobb veszélyt:

Az elefánt. Őt tisztes távolból szabad csak szemlélni, mert ha felbosszantod utolér és nem lehet elbújni előle. Minden bozóton áttör, minden folyón átlábal és az itt található fák 99%-át ki tudja dönteni.

A tigris állítólag nem veszélyes - csak ha kölyke van és ha éhes. Ha mégis váratlanul elénk toppan akkor soknak kell látszani és együttmaradni. Ha ez a trükk nem jön be akkor már mindegy mit csinálsz.

A leggorombább a rinocérosz - a legtöbb balesetet ezek okozzák. Jól hall, jó a szaglása és meglepően gyors. Szerencsére rossz a szeme, ezért ha az ember eldobálja a feltűnő színű ruhadarabjait és cikkcakkban menekül előle akkor van esélye. A másfél tonnát ugyanis nehéz fordulásra bírni. Ha fürgén mászunk, akkor egy nagyobb fán találhatunk menedéket. Az elefánttal ellentétben a vastagabb törzsekkel már nem bír az orrszarvú.

Kiképzés után rögvest belevetettük magunkat a Bahai folyó hűs habjai közé, mert se híd se komp és különben is jó az a kis fürdés. Nem is mentünk sokat amikor megpillantottam két megtermett szürke hátat a fűben. A vezetőnk rögvest felzavart egy fára, de a távolság elég nagy volt. A két rínó különben is egymással volt elfoglalva - lévén párzási időszak - és ügyet sem vetett ránk. Hatalmas röffenéseket hallatva besétáltak az erdőbe. Aztán főként majmokat láttunk és néha egy-egy szarvast, de fényképezni nem nagyon lehetett mert igen fürgék voltak. Meglátogattunk még két itatóhelyet ám nem sok eredménnyel. A folyó túlpartján a helybéliek rákásztak. Néha elröppent fölöttünk egy színpompás madár.

Amikor már vagy másfél órája tespedtünk és nagyon untuk magunkat, noszogatni kezdtük a fiúkat, hogy csináljunk valami értelmesebb dolgot, mert a Gangeszi delfin biztosan szép állat, de mi látni is szeretnénk valamit. El is indultunk visszafelé. A Karnali gázlójánál azonban megtorpantunk. Egy elefánt fürdőzött kéjesen. Aztán nemsokára jött egy másik, majd egy harmadik. Pancsoltak és láthatóan élvezték. Mi is. Kicsit ugyan megilletődtünk amikor az egyik átjött a mi oldalunkra és rövid ideig volt esélyünk egy kiadós rohanásra, de aztán lefújtuk a riadót. Az ormányos nem jött felénk. Odébb - már a túlparton - megálltunk tigrist nézni. Hát a cica az nem jött - bár hatalmas mancsának nyomát láttuk a porban - de hirtelen Rózsi kezdett el mutogatni. Rinocérosz. Nem volt tán 100 méterre sem. Ráadásul felénk jön. Mit mondjak, igen hamar felkapaszkodtunk a mellettünk álló fára. Az a kedves jószág meg alattunk dübörgött el, úgy 15-20 méterre tőlünk. Ha belegondolunk, hogy ez a hústömeg 40 km/ órával is tud kocogni, hát jobb hogy nem ott vagyunk az ösvényen, hanem a biztonságot jelentő 4 méteres magasságban. Még maradtunk is, mert a kis kedves fürdött picinykét a közelben és nem tartottuk tanácsosnak a korai lekászálódást. A fa hegyéről láttunk még szarvast és a folyóban sétáló háziasított elefántot. Estefelé pedig fáradtan és elégedetten tétünk meg a kunyhónkba. Vezetőinket meghívtuk egy kis sörözésre, minek következtében Laxman alaposan berúgott. De mindenki jól érezte magát. Óvatos politizálás közben elfogyasztottuk a currys csirkét krumpli salátával és utána elégedetten elszundítottunk.